Napjaink növénytermesztési gyakorlatában fokozódik az igény a költségtakarékos, hatékony agrotechnikai módok alkalmazására, a termőhely adottságait figyelembe vevő műtrágyázási technológia következetes használatára.
A magból kibújó gyökérkezdemény fejlődésének korai szakaszában a magban tárolt tartaléktápanyagokat használja fel, ami nem elegendő nagy felületű gyökérzet kialakítására. E mellett a hűvös talajban a talajélet, vele együtt a foszfor feltáródás is minimális még, ami jelentős stressz helyzetet okoz a növény számára. Abban az esetben, ha a talajban rendelkezésre is áll megfelelő mennyiségű tápelem, azt a korlátozott oldékonyság, lekötődés miatt a csíranövény csak nagy energia árán tudja hasznosítani, ami a későbbi fejlődése során a kórokozókkal, gyomnövényekkel szembeni harcban hátrányosan érinti.
Ezen gátló tényezők kiküszöbölésére jelentenek megoldást a Fertilia Kft. UMG MICRO mikrogranulált starter műtrágyái, melyek amellett, hogy a kezdeti fejlődési szakasz tápelem szükségletét biztosítják magas, komplex hatóanyagtartalmuk révén, gyors, dinamikus kelést, csíraképződést, és erőteljes gyökérnövekedést is eredményeznek. Használatukkal a gyökérnyak megvastagszik, ami mechanikai védelmet nyújt a tél beálltakor a növény számára. A mikrogranulátum nyújtotta plusz energia eredménye az egész vegetációs időben megmarad és megmutatkozik a terméseredményekben is.
Az UMG MICRO termékcsalád UMG MICRO ZeaStart és UMG MICRO HeliaStart tagjai a piacon egyedülálló módon növényspecifikus készítmények, a tavaszi vetésű kukorica és a napraforgó makro- mezo- és mikroelem igényére kifejlesztve, ásványi nitrogénben, foszforban, „talajélesztő” enzimekben és szerves kelátképző anyagban és szerves kénben gazdag összetétellel.
Az UMG MICRO ZeaStart jól oldódó foszfor és kiemelten magas cink tartalmú starter termék, melyet kukoricára ajánlunk. Kiemelten fontos a használata, ha talajunk rossz cinkszolgáltató képességű, mert a cink hiánya gátolt növekedést, rossz megtermékenyülést okoz, ami a minőségi romlás mellett jelentős terméscsökkenéssel jár együtt.
Kijuttatása javasolt ott is, ahol az őszi alaptrágyázással talajunkat jó foszfor ellátottsági szinten tartjuk, mivel a hideg talajon még gátolt a foszfor felvétel a mag csírázásakor a gyökérképződés elején.
Az UMG MICRO HeliaStart jól oldódó foszfor és magas kén, bór, magnézium tartalmú starter műtrágya, melyet a napraforgó starter trágyázására fejlesztettünk ki.
Magas kén és magnézium tartalma a termés és olajtartalom növelésének fontos tényezője. A magnézium növeli a fotoszintetikus aktivitást, a kén pedig a növények anyagcsere folyamataiban, kéntartalmú aminosavak és a fehérjék szintézisében játszik szerepet, s ezen keresztül fokozza az olajszintézist. Napraforgónál a bór mikroelem nagy jelentőségű, fontos szerepe van a virág- és termésképzésben, a gyökér- és szállítószövetek kialakításában.
Cégünknél a gyártási technológia során alkalmazott szerves eredetű alapanyag beépül a granulátum szemcsébe, s a benne lévő szerves hatóanyagok, mint például a szabad aminosavak, fehérjék, szerves savak, vitaminok, betain pozitív hatása érvényesül a termékeinkben. Ezen szerves anyagok biológiailag aktivizálják a talajt, javítják annak mikrobiológiai tulajdonságát, a szénhidrát tartalom táplálékul szolgál a talajélő mikroszervezeteinek, így az aktív talajéletet meghatározó mikroorganizmusok gyors szaporodását is megtámogatja.
A szerves komponensben lévő aminosavak jó komplexképző tulajdonsága révén a fémeket komplex formában tartalmazzák, ezért kiváló, jól felszívódó növényi tápanyagként hasznosulnak és az aminosavak gyors beépülését segítik a növénybe.
A termékek nagy fajlagos felületű és víztartó képességű ásványi hordozót tartalmaznak, melyek a nedves talajkörnyezetben egyenletes tápanyag leadást biztosítanak. Folyamatos nedvesség hatására az ásványi hordozóból nagy mennyiségű kálium (kálium-metakovasav formájában) és fontos nyomelemek oldódnak ki, ami intenzíven javítja a növény szárazanyag tartalom és hajszálgyökér képződését egyaránt.
Az UMG MICRO starter műtrágyáink a vetőgépekre szerelt mikrogranulátum szóró adapter segítségével a vetéssel egy menetben juttathatók ki 10-20 kg/ha dózisban, közvetlen a mag környezetébe szórva, így a sorközben lévő gyomot nem, csak a csíranövényt tápláljuk.
Az egyenletes szemcseméretű (0,5-1,0 mm között), pormentes, jól szórható UMG MICRO mikrogranulátumok hatékony eszközei az eredményes gazdálkodásnak!