Amikor megérkezik a tavasz a gazda első dolga gabonaterületének szemrevételezése és az időjárási előrejelzést figyelembe véve a műtrágyaszórás idejének meghatározása, de legalább is körülbelüli megbecslése. A gabona tavaszi fejtrágyázásánál nagy tekintettel kell lennünk a tavaszi fagyos éjszakákra és az enyhe nappalokra.
Fizikailag nézve az a talaj, ami este megfagy, másnap a nap folyamán felolvad és a sár nem tesz jót az állományunknak, művelési úttól függetlenül.
A tervezett mennyiség és minőség elérése, a termesztés biztonságának növelése a növények optimális trágyázásán, kielégítő tápelem-ellátottságán alapul.
Ha 5 évnél nem régebbi talajvizsgálati eredményekkel rendelkezünk, akkor van a legkönnyebb dolgunk, hisz a Rizotec Program keretében, a számítógépes szaktanácsadói rendszerrel végzett műtrágya összetételi ajánlásunk nagy segítség a tervezésben. Fontos tudni azt is, hogy az idei évtől a Kölcsönös Megfeleltetés meg is követeli a talajminta alapján történő trágyázási terv elkészítését.
Gabona esetében fontos eldöntenünk, hogy a mennyiségre, vagy a minőségre szeretnénk fektetni a nagyobb hangsúlyt?
Kellő odafigyeléssel a kiváló beltartalmi mutatók elérése és a mennyiségi elvárásaink is teljesülhetnek. A cél minden esetben a növény egyenletes fejlődési állapotának megfelelő táplálása. A növények intenzív kezdeti fejlődése, a bokrosodás végén kialakuló kalászkezdemények differenciálódása érdekében a tenyészidőszak első felében fontos a kielégítő nitrogén ellátottság.
Ez az időszak évről évre ugyan változhat, de általában március közepére esik.
Tudományos szempontból indokolt lenne az alaptrágyázáson felül akár a háromszori fejtrágyázás, de a gyakorlatban az egy alaptrágyázás ősszel és a kétszeri fejtrágyázás tavasszal a bevált technika.
A búza egyik legfontosabb tápeleme a nitrogén, amely növeli a termés mennyiségét és javítja annak minőségét egyaránt. Nem utolsó sorban segíti más tápelemek beépülését, mint a foszfor és a kálium.
A nitrogén a fehérjék nélkülözhetetlen alkotóeleme, így a vegetatív részek növekedésében és a termésképzésben is alapvető szerepet játszik. A növények különösen a vegetatív növekedés kezdeti szakaszában érzékenyek a hiányára.
Arra érdemes kellő figyelmet fordítani a tenyészidőszak során, hogy túlzásba sem vihetjük a nitrogén-adagolást, mert állományunk sokkal fogékonyabb lesz a betegségekre. A második fejtrágyázás idején, a virágzás kezdetén akár meg is dőlhet az állomány. Tünetei között szerepel a világoszöld szín, az idősebb levelek sárgulása, barnulása, és a növény lassú növekedése.
A búza az összes nitrogén igényének majdnem az 50 %-át felhasználja a szárba indulásig. A növény nitrogén felvétele a szárba induláskor hirtelen megnő. Ezért mire ezt az időszakot a növény eléri, célszerű addigra a megfelelő mennyiségű tápanyagot kijuttatni, az optimális hasznosulás érdekében.
A fejtrágyázási megoldások sokfélék lehetnek (szilárd, folyékony, szuszpenzió). Közös céljuk azonban a búza dinamikus tápanyag igényének kielégítése. A fejtrágyákat rendszerint a csapadék mossa be a talajba.
Javasoljuk a Fertilia saját fejlesztésű és gyártású MASSulfix műtrágyacsaládjának 250-300 kg/ha dózisú kijuttatását e célból.
A MASSulfix mezo- és mikroelem kiegészítésű szilárd nitrogén alap- és fejtrágya család. Tavaszi fejtrágyaként elsősorban búza és repce állományokban, nitrogénnel együtt történő kén ellátásához ajánljuk. A MASSulfix műtrágyákban a nitrogén formája a lassabban ható ammónium és a gyors hatású nitrát nitrogén. A termékcsalád magas magnézium és a kalcium karbonát szulfát vegyületként van jelen. A MASSulfix kén tartalmát jól felszívódó szulfát forma, a bórt borát ion biztosítja.
Milyen előnyökkel jár a MASSulfix használata?
- hatóanyagai fokozzák a nitrogén felvételt és serkentik a vegetatív fejlődést,
- a kén növeli a zöldtömeget, a klorofill tartalmat,
- a kalcium és magnézium kedvezően hat a talajszerkezetre
- a kén növeli a zöldtömeget, a klorofill tartalmat,
- a kalcium és magnézium kedvezően hat a talajszerkezetre
- a bór elősegíti a tápelemek felvételét, növeli a termésbiztonságot.
Megoszlanak a vélemények és a tapasztalatok a búza tápanyag utánpótlásával kapcsolatban.
Egyes gazdák a mellett tették le a voksukat, hogy az összes műtrágya adag 40%-át ősszel vetés előtt, 40%-át tavasszal a már említett márciusi időszakban, 20%-át pedig a zászlós levél megjelenésekor juttatják ki. Más termelők a 30-40-30 %-os megosztásban hisznek.
A második fejtrágyázás után is kap az állomány 20-30 mm csapadékot, garantáltan jó minőségű gabonában bízhatunk.
Térségtől és gazdától függő, hogy kinek melyik technológia a bevált, de egy biztos, hogy nagy mennyiségű és jó minőségű gabonát csak kizárólag a növény igényeit maximálisan kielégítő tápanyag utánpótlással érhetjük el, és természetesen a gondos gazda odafigyelése sem hiányozhat!