Színvonalas szakmai tanácskozás a Fertiliánál

2014. Nov. 19. 16:48


2013. november 13-án szakmai tanácskozásnak adtunk otthont enyingi üzemünkben. A rendezvényen a hazai termelőket érintő aktuális, friss és hasznos mezőgazdasági információkról is szó esett, majd ünnepélyes díjátadó, és gyárlátogatás zárta a programot.

Simon Péter ügyvezetőnk köszöntötte a résztvevőket, majd elmondta, hogy a kezdeti időkben a mezőgazdasági termelők részére még csak forgalmaztuk a műtrágyát. Azonban 2005-ben arra a felismerésre jutottunk, hogy az akkori piacot uraló szokásos összetételű műtrágyák nem szolgálják kielégítően a mezőgazdasági termelést. Olyan, a növények által jobban felvehető formájú és arányú műtrágyára volt szükség, ami hatóanyagok vonatkozásában a termesztett növények igényeinek jobban megfelel, figyelembe veszi azok fenológiáját, s amely alkalmazási módját és idejét tekintve talaj- és növényvizsgálat alapján meghatározva kerül felhasználásra. 
A szántóföldi növénytermesztés sikeressége szempontjából fontos a megfelelő tápanyag-visszapótlás. Az NPK alaptrágyázás tekintetében olyan gyártási technológiát kívántunk fejleszteni, ami segítségével előállított műtrágya beltartalmi tulajdonsága rugalmasan változtathatóak a különböző növényi kultúrák egyedi igényeihez, s ami hatékonyságán keresztül elkerüli a felesleges környezeti terhelést. 
A szántóföldi növénytermesztés sikeressége szempontjából fontos a megfelelő tápanyag-visszapótlás. Az NPK alaptrágyázás tekintetében olyan gyártási technológiát kívántunk fejleszteni, ami segítségével előállított műtrágya beltartalmi tulajdonsága rugalmasan változtathatóak a különböző növényi kultúrák egyedi igényeihez, s ami hatékonyságán keresztül elkerüli a felesleges környezeti terhelést. 

Az is fontos cél volt, hogy a műtrágya kiváló fizikai tulajdonságokkal bírjon, és a termelők a rendelkezésükre álló eszközökkel optimálisan tudják kijuttatni. Ennek eredménye lett a Gramix termékcsalád, ami kedvező fogadtatásra talált a gazdák körében. A Gramix NPK ma már messze nemcsak egy terméket jelent, hanem egy olyan új szakmai alapokon nyugvó termelői gondolkodásmódot is, amellyel nagyobb nyereség érhető el.
 
A környezetkímélő tápanyag-gazdálkodás, és terménypiaci kilátások

Czerván György a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára is felszólalt a rendezvényen. Röviden beszámolt a betakarítási eredményekről, majd elmondta, hogy napraforgóból 6 millió tonnát takarítottak be, 2,65 tonna hektáronkénti átlaggal, ami igen kedvező. Az 1,224 millió hektáron termesztett kukorica betakarítása még folyamatban van, s jó esély van arra, hogy a termés meghaladja a 9 millió tonnát. A cukorrépa átlaga 62 tonna hektáronként, ami szintén jó hozamnak számít.
Megjegyezte, hogy szakszerű műtrágyázás szükséges a környezetkímélő tápanyag-gazdálkodás megvalósításához, ami javítja a talaj minőségét, fokozza a termésbiztonságot, valamint nő a termés minősége és mennyisége. 
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági területeken az elmúlt öt év során a hektáronkénti műtrágya felhasználás ugyan a másfélszeresére nőtt, mégis messze alul marad a 70-es 80-as évek műtrágya felhasználásától, valamint a jelenlegi Európai Uniós átlagtól. A 90-es évek óta a talajok tápanyagmérlege kis mértékben negatív irányba billent, ami azt jelenti, hogy kevesebb tápanyagot pótolunk vissza a termőföldbe, mint amennyit a növény fejlődése során felvesz.
Említést tett a 2015 és 2020 közötti időszak támogatási rendszeréről, amelyben új elemként jelenik meg a zöldítés, valamint a fiatal gazdák támogatása is.
 

Dr. Pálmai Ottó, a Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság vezetője a hazai és a külföldi tápanyag-gazdálkodás helyzetéről beszélt. Kiemelte, hogy Magyarország műtrágya felhasználása még mindig alacsonyabb a szükségesnél annak ellenére, hogy az utóbbi években növekedés tapasztalható. A műtrágya felhasználás világszinten is emelkedik, s ez várhatóan a jövőben is így lesz.
 

Dr. Potori Norbert, az Agrárgazdasági Kutató Intézet Agrár- és Vidékpolitikai Igazgatóság igazgatója a nemzetközi terménypiaci kilátásokat ismertette főként kukorica, búza, napraforgó, szója és az őszi káposztarepce vonatkozásában. Kihangsúlyozta a szója jelentőségét, ami a kukorica mellett a legkeresettebb termény a világpiacon.
 
Folyamatos fejlődés és fejlesztés
 
Várszegi Erika cégvezetőnk ismertette, hogy a Fertilia sikerének titkát abban látja, hogy nem ismerünk kompromisszumot. Eddig 645 féle összetételű műtrágyát gyártottunk kiváló minőségben. Ezt a minőséget garantálja a válogatott alapanyag, a gyártóberendezésbe épített modern rostarendszer, a folyamatos minőségellenőrzés egyaránt. Bármilyen gazdálkodáshoz jó, s testre szabott megoldást tudunk kínálni. 

Ezt követően Tóth Imre szarvasi, majd Tóth Attila és Patrik tápiógyörgyei gazdálkodó család számolt be a Gramix NPK használatával kapcsolatos pozitív termelői tapasztalatukról. Attila kiemelte, hogy a műtrágyacsalád kimagasló hatása mellett szól az is, hogy 100 %-ig magyar.
 
 

A szakmai tanácskozás végén Simon Péter megköszönte Berta Lászlónak, a Pentele Zrt. képviselőjének, hogy a kezdetektől a Fertilia Kft. műtrágyáit vásárolják, valamint a negyedmilliomodik tonna Gramix NPK műtrágya vásárlóját, Neuberger Gábor halászi gazdát is köszöntötte, aki a családi gazdaságában a korszerű megoldásokat keresve talált rá az egyedi összetételű Gramix NPK műtrágyára.
 
Az alkalomra készített ünnepi bigbag tortát Czerván György államtitkár vágta fel.