Egy egyetemista mert nagyot álmodni

2014. Okt. 7. 10:36


William Clement Stone mondása szerint „Minden, amit az ember elméje képes kitalálni és elhinni, azt képes elérni.” Tóth Patrik 22 éves egyetemista a szakdolgozatához felállított kísérletének bemutatóját 2014. augusztus 26-ra tűzte ki. Az álma megvalósult!

 
Az álom előtti valóság

Dr. Birkás Márta egyetemi tanár, a Szent István Egyetem tanszékvezetője a talaj problémák feltárásával nyitotta meg a „Környezettudatos gazdálkodásért” szervezett szakmai bemutatót. „Nagy öröm számomra, hogy érdekli Önöket a szakma. Mikor értesültem a két fiatalember ötletéről, meghatódtam. Tudják, amíg az ember úgy érzi, hogy van értelme tanítania, addig tanítani is fog.”
Ahhoz, hogy sikeresen gazdálkodjunk, tudni kell, hogyan vigyük mélyebbre és mélyebbre a biológiailag aktív réteget. Tegyük a talajt ellenállóvá, tehát csökkenteni kell a klímaérzékenységét. Akkor avatkozzunk be, amikor nem csinálunk kárt. Ha ez sikerül, az már egy óriási előrelépés. Lássunk előre kilométerekkel, mert ez befolyásolja munkánk eredményét. Természetesen sok száz hektárnál nehéz, de 200-300 hektárig megold- ható a jól időzítés. „Végezetül ne feledjék, kultivátorral kultúrát viszünk a talajba”- fejezte be gondolatait Dr. Birkás Márta.
 
A nagy álmodó

Gratulálok a mai naphoz. Óriási teljesítmény 22 éves korban. Csak úgy árad Önből a mezőgazdaság szeretete. Kérdéseimre az ötlet kitalálója és megvalósítója, Tóth Patrik válaszol.

- Mit lehet önrõl tudni? Honnan jött az álom?

- Harmadéves növénytermesztő mérnök hallgató vagyok Gödöllőn (SZIE). Az itt látható kísérlet adja a szakdolgozatom témáját, melynek címe: „Alapművelési módok hatása a talajállapotra”. Hallgató társam, Hornich Thomas a növényvédelmet, én pedig a tápanyag utánpótlást vizsgálom.
Nagypapámnak köszönhetően szerettem meg a mezőgazdaságot. Jelenleg 300 hektáron gazdálkodunk édesapámmal, fõbb növényeink: őszi és tavaszi durumbúza, mák, napraforgó, kukorica, és idén feketezabot is vetettünk.
Dr. Birkás Márta egyik óráján prezentációs témákat osztott ki, melyhez munkagépes  céggel is kellett konzultálni. Felkerestük a Väderstad Kft-nél Kalmár Tibort, aki egyből segített nekünk. Ezen felbátorodva úgy véltük, beállítunk egy kísérletet kukoricával, így jött a KWS, aki szintén elfogadta felkérésünket. Úgy véltem, jó lenne egy komplett szántás nélküli kísérleti technológiát bemutatni, tanító jelleggel. Igen ám, de ha már nagyot álmodok, növényvédelem és tápanyag utánpótlás is kell. A KWS ajánlatára igényeltem a Sumi Agro Kft. növényvédelmi technológiáját, és a régi kapcsolatra tekintettel a Fertilia tápanyag utánpótlása sem maradhatott ki. Végezetül kiemelném, hogy a Dekalb is szeretett volna hozzájárulni a munkámhoz, önként felajánlotta segítségét.
Akkor a bemutató szép lassan körvonalazódott.

- Ha jól értem, a felsorolt cégek közül egyedül a Fertilia az, akivel már korábbi a munkakapcsolata?

- Igen, 5 éve folyamatosan elégedett vásárlói vagyunk a Fertilia hazai műtrágya gyártónak. Segítőkészek, és a bemutató ötletét is rögtön támogatták. Nagyon jók a starter műtrágyái, rendszeresen használjuk őket.
Az UMG MICRO mikrostarter rendkívüli módon segíti  a növényzet  elindulását.  Az UMG MICRO ZeaStart kifejezetten a kukorica tápelem igényére került kialakításra. A korszerű agrotechnológiának ma már eleme a mikrogranulátumozás. A vetéssel egy menetű kb. 20 kg/ha dózisban való kijuttatás nem csak tavasszal lehetséges, de ősszel a repce és kalászosok alá is működik.

Az egyedi  összetételű  Gramix  NPK  műtrágyát szaktanácsadásra épülő Gramix programmal állítja össze a Fertilia. A Gramix Program egy többszintű szaktanácsadó program, mely figyelembe veszi a talaj termőhelyi adottságait – a tápanyag ellátottságot, a tápelem felvételét befolyásoló fizikai kémiai tulajdonságokat – emellett a műtrágya hatóanyag igényét módosító paramétereket is. Attól egyedi ez a Gramix NPK műtrágya, hogy a makro-, mezo- és mikroelemek mellett a Fertilia egyedülálló fejlesztését, egy szerves anyagot, a Rizodyne talajaktivátort is tartalmazza, ezáltal okszerű környezet gazdálkodást, okszerű tápanyag utánpótlást tesz lehetővé a környezettudatosság jegyében. Egy biztos, az egyedi, minőségi műtrágyák javítják a termelés hatékonyságát.
 
- Köszönöm  a beszélgetést.  Íme,  a bizonyíték, hogy a hit egy szellemi rendszer, amit működtetni kell ahhoz, hogy eredménye legyen.
 
Kalmár Nárcisz írása (Agárágázat)
 
A rendezvényen készült fotók a www.agraragazat.hu galériájában megtekinthetőek.