Április Békésben

2016. Ápr. 25. 12:15

Gazdaságomban, Békés megyében az utóbbi három hét nagyon mozgalmasan telt. A traktoraink, talajművelő, illetve növényápoló gépeink maximális kihasználásával készítettük a vetőágyat, szórtuk a műtrágyát és permeteztünk. Kapás növényeink elé sikerült kiváló minőségű aprómorzsás talajszerkezetet kialakítani, valamint a talajt vetésmélységig fellazítani, a felszínt pedig lezárni. - Gyüre András írása 
 

Fontosnak tartom, hogy a vetőágy előkészítés precíz és jó minőségű legyen, hiszen a kelés egyenletességét ez befolyásolja leginkább. A napokban befejeztük a kukorica vetését, de előtte már sikerült időben a napraforgót a „helyére tenni”. Előbbit hektáronként 70 000 szem vetőmag mennyiséggel vetettük, utóbbit 65 000 kaszat/ha – ra kalibráltuk. Az elvetendő magmennyiség beállításánál figyelembe vettem az esetleges vadkár okozta tőszám csökkenést, illetve a vetőgépek pontatlanságából adódó változásokat.
Miután a napraforgó vetés befejeződött, a területeket szemrevételezve felfigyeltem arra, hogy néhány táblában erős mezei acat (cirsium arvense) fertőzés látható. Úgy vélem a hetek óta tartó szárazság lehet az oka ennek a gyomfajnak a felszaporodásának.

Kihasználva, hogy a napraforgó még nem bújt a talajfelszín fölé, preemergens gyomirtási technológia mellett döntöttem. A választott növényvédő szer kombináció, a már kint lévő gyomokat perzselte, de a talajba mosódva gyomcsírázás gátló hatása is van. Szerencsém volt, ugyanis permetezés után meg is érkezett a bemosó csapadék. Abban bízom, hogy ez a technológia hosszú ideig gyommentesen tartja a területeimet, vagy akár a posztemergens gyomirtást is indokolatlanná teszi.

Kukorica és napraforgó kultúráim tápanyagigényét hektáronként 250 kg Rizotec NPK 10-20-20+4 S műtrágya teljes területre történő kijuttatásával láttam el, valamint vetéssel egy menetben hektáronként 15 kg UMG MICRO mikrogranulált startert juttattam ki a robbanékony kelés érdekében. Később a tengeri sorköz kultivátorozása során 100-150 kg karbamid műtrágyát húzok be, de a napraforgónál csökkentem a mennyiséget, maximum 70-80 kg- ra, a termésdepresszió elkerülése érdekében.

Kalászos növényeimen jelenleg a második FertiSol N kezelést végezzük 28%-os oldattal. Hatékonyságában idén sem kellett csalódnom, gyönyörű haragos zöld színben pompáznak az őszi búza és árpa tábláink.

Területeimet tüzetesebben átvizsgálva, kalászosokban a rágcsálók kártétele mérsékelt, viszont a kapás kultúrákban a hörcsög invázió elkezdődött, érdemes még időben orvosolni a problémát.
 

Bloggereink

Gyüre András
mezőgazdasági mérnök, Mezőkovácsháza
A mezőgazdaság szeretete már gyerekkoromban belém ivódott, ezért nem volt kérdés, hogy az agrárszférában képzelem el a jövőm. tovább

"Mondhatom, hogy a mezőgazdaság szeretete már gyermekkoromban belém ivódott. Kisgyermekként édesapám rengeteg alkalommal magával vitt, ha dolgozni ment, így már akkor lehetőségem nyílt a tanulásra.
 
Számomra még csupán gyermekjátéknak tűnt, hogy beülhetek a traktorokba és hallgathatom amint a felnőttek a gazdálkodásról beszélnek, mégis már akkor rengeteget tanultam ebből. Ahogy idősödtem a játékból komoly feladatok váltak és egyre felelősségteljesebbnek éreztem amit csinálok. Érettségi után nem volt kérdés, hogy az agrárszférában szeretnék elhelyezkedni, így a továbbtanulást a gödöllői Szent István Egyetemen folytattam.
 
2011-ben diplomát szereztem mezőgazdasági mérnök szakon. Azóta saját családi gazdaságunkban szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozom hozzávetőleg 450 ha-on.
 
Úgy gondolom, hogy rengeteget kell még tanulnom erről a szakmáról, de egyszer egy általam nagyra tartott ember azt mondta nekem, hogy "csak akkor nem tanul a gazdász ember többet, ha már nem lesz föld amit megműveljen.” Tehát nem csak a jó pap tanul holtig.
Véleményem szerint van ebben az állításban igazság. Ezt a szakmát tankönyvekből megtanulni nem lehet, minden év mutat valami újat."
Botka Beatrix
növénytermesztő mérnök, Siófok
Hiszem, hogy a föld egy biztos pont az ember életében. Nagyapám tapasztalatát ötvözöm az iskolában tanultakkal. tovább

"Negyedik generációs fiatal gazdaként tevékenykedem legszebb tavunk a Balaton mellett Siófok és Balatonszabadi külterületén. Családi gazdaságunk 70 hektárt foglal magában, melynek 2008 óta vagyok aktív tagja. Kizárólag szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozunk.
 
Kisgyermekként inkább a ló szeretetem volt a nagyobb, de nagyapám szerint a ló már fél mezőgazdaság, így általános iskola után a kaposvári Móricz Zsigmond mezőgazdasági szakközépiskolában kezdtem meg tanulmányaimat, ahol nem csak mezőgazdasági gyakorlatot, hanem érettségit is szereztem. Innen egyenes út vezetett a keszthelyi Pannon Egyetem Georgikon Karára, ahova növénytermesztő mérnöknek jelentkeztem és az itthoni munka mellett végeztem el és diplomáztam le.
 
Ez alatt az idő alatt megfordult bennem a dolog és a növények, a traktorozás lett a legkedveltebb időtöltésem. Bár a ló témáról sem mondtam még le véglegesen.
 
Nagyapám 60 éves tapasztalatait sikeresen ötvözöm az iskolában tanultakkal, de évről évre több és több tapasztalatot szerzek. Az idei évtől egy 350 hektáros gazdaságnak is a kordinátora lettem, amellyel még jobban kinyílik a világ előttem a növénytermesztő szakmával kapcsolatban. A környék legjobb ellenpéldája vagyok a mondásnak, miszerint a mezőgazdaság férfinak való munka.
 
Hiszem, hogy a föld egy biztos pont az ember életében, ahogy a család is. Örömmel tölt el, hogy én ezt mind együtt tudhatom a magaménak."